A Fair Play Sportegyesületet azért hoztuk létre, hogy a kistérség lakosságát mozgásra bírjuk. A tervezett versenyeinkre azonban az ország minden pontjáról szeretettel várjuk a jelentkezőket.

2019 szeptemberében első alkalommal sikerült megrendezünk az Adrenaline terep- és akadályfutó versenyünket. Az erről készített rövid összefoglaló videó oldalunkon megtekinthető. A 2020-as évben a vírus okozta nehézségek ellenére is sikerült egy nívós eseményt ismételten összehozni a sok sportolni vágyó lelkes résztvevő segítségével.

A verseny megrendezése előtt két fontos célt tűztünk ki magunk elé.

Egyrészt szerettük volna a környéken élő gyermekek mozgási, sportolási lehetőségét egy újabb versennyel színesíteni. Ennek érdekében a verseny előtt az illetékes tankerületnek 80 darab ajándékjegyet adtunk át, mellyel a jó tanulókat, jó sportolókat jutalmazták. A fiatalabb korosztály külön kategóriában tudott indulni a versenyen, és számukra egy külön pálya került kialakításra. Összességében elmondható, hogy a gyermek pálya is komoly kihívás elé állította a fiatalabb korosztályt, de a résztvevők mindegyike boldogan csúszott át a célkapu alatt és büszkén mesélte élményeit a szülőknek, nagyszülőknek, barátoknak.

happy lion

Másrészt a versennyel egy mozgáskorlátozott kislánynak, Izsó Veronikának is szerettünk volna segíteni. Vera szüleivel kilátogatott a versenyre, számos programon részt vett, majd a nap végén nagy taps keretében átvette az első Adrenaline Vándorkupát.

Fontos célkitűzés volt továbbá, hogy egy olyan versenyt szervezzünk, ahol számos kategóriában lehet nevezni, a versenyzőket egy csodaszép környezetben számos akadállyal komoly próbatétel elé állítsuk, azonban a vidámság, a sportszerűség mindvégig előtérbe maradjon. A versenyzők, kilátogatók aznapi, majd a verseny után megfogalmazott véleményük alapján ez sikerült nekünk és ezt nagyon szépen köszönjük minden segítőnek, támogatónak is.

Ezen célok megtartása mellett, a 2023. évi versenyt - a tavalyi évhez hasonlóan - egy karitatív célú kategóriával idén is kiegészítjük. A nemrég tragikusan fiatalon elhunyt egykori kollégánk, barátunk, Millei Dénes rendőr főtörzszászlós családjának, özvegyének és gyermekeinek szeretnénk támogatást nyújtani azzal, hogy részükre felajánljuk a II. Millei D. emlékverseny kategóriában indulók nevezési díjának teljes összegét.

És hogy kiknek a jelentkezését várjuk és miért?

Egyszerű a válasz: minden korosztályét. Itt kicsiktől az idősebb korosztályig mindenki megtalálja a számára fontos célkitűzést. Versenyezhetsz az idővel, versenyezhetsz a versenytársakkal, csapattagként segítheted csapattársaidat az akadályok lekűzdésében, de ha ezek nem motiválnak, akkor gyere és győzd le saját magad!!! Fuss egy picivel többet, mint amire eddig képes voltál. Mássz be egy olyan sötét alagútba, amibe eddig még sohasem mertél. Jöjjön akár egy mászós, ugrálós akadály, vagy akár egy hideg vizes árok, SZÁMODRA ne legyen lehetetlen. Győzd le saját magad, gyere el a versenyünkre és évről évre, versenyről versenyre GYŐZD LE saját korlátaidat!!! Ha másért nem, ezért biztosan megéri. A sportszerűségről, bajtársiasságról, egymás megsegítéséről már nem is beszélve.